Mondja el véleményét Zenta turizmusának jövőjéről!

Zenta Község elkészítette a 2026–2031 közötti időszakra vonatkozó Turizmusfejlesztési Programjának tervezetét.

A Program meghatározza Zenta turizmusának jövőképét, legfontosabb fejlesztési irányait, céljait és a következő évek tervezett intézkedéseit.

A Program kidolgozása során már sor került szakmai egyeztetésekre a helyi turisztikai és gazdasági szereplőkkel, többek között a szállásadókkal és vendéglátókkal, valamint a turizmus szakmai képviselőivel. A megbeszélések során áttekintettük és megvitattuk a stratégia legfontosabb pilléreit, és számos építő jellegű javaslatot, észrevételt kaptunk. Minden elhangzott véleményt és kritikát szívesen fogadtunk, és dolgozunk azon, hogy ezeket beépítsük a dokumentumba.

Most pedig a helyi lakosságon a sor!

A Program véglegesítése előtt szeretnénk megismerni a helyi lakosság, a gazdasági szereplők, az intézmények és civil szervezetek, valamint Zenta látogatóinak véleményét is.

Arra kérjük Önöket, hogy tekintsék meg a Turizmusfejlesztési Program tervezetét, és egy rövid kérdőív kitöltésével mondják el, mit tartanak Zenta legfontosabb turisztikai értékeinek, mely területeken látnak hiányosságokat és milyen fejlesztési irányokat tartanak a legfontosabbnak a következő években.

📄 Zenta Község Turizmusfejlesztési Programja 2026–2031 – tervezet:

https://drive.google.com/file/d/1dXAiTY-ay96OO2zAYIP-wVH3ohMD_HlA/view?usp=sharing

📝 Magyar nyelvű kérdőív:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdBy01nU70Pu4q7lBPB7DxEW0RBPs6AKQVSNV3enI25oY4lTg/viewform?usp=header

A kérdőív kitöltése körülbelül 5–7 percet vesz igénybe. A válaszokat összesítve használjuk fel a Turizmusfejlesztési Program véglegesítése és későbbi megvalósítása során.

📅 A kérdőív kitöltési határideje: 2026. novemer 17.

Köszönjük, hogy véleményével hozzájárul Zenta turizmusának jövőbeni fejlesztéséhez!

Previous Обавештење о добровољном служењу војног рока са оружјем
Megszakítás